Az anyaság Isten ajándéka a nőknek. Egy személyes utazás, ami a szüléstől egészen a halálig tart.

Mert amíg szívünk dobog, nem szűnünk meg anyává lenni. Ötletek- történetek - gondolatok amit itt találsz.

0
0
0
s2sdefault
powered by social2s

images

"A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával." (Patricia Clafford) Egy régi cikkem, mely már aktualitását vesztette nálam, de más kisgyerekes anyukáknak hasznos lehet!

Ez az egyik kedvenc idézetem, és mindig eszembe jut, amikor valami roppant fontos dologra hivatkozva elhajtom magam mellől a gyerekeket. Anyának lenni roppant bonyolult, és összetett dolog. Az ember szeretne szinte mindig mindenhol ott lenni, de ez ugyebár képtelenség. Sajnos a mai kor asszonyainak, anyáinak nagy százalékban muszáj munkába állnia, így a gyerekekkel töltött idő vészesen csökken. Most sokan, az idősebb nemzedékből mondhatnák, hogy az ő szüleik is folyton dolgoztak, főleg a tsz világ idején. Igen, ez így igaz. Viszont az is igaz, hogy egy egészségesebb családi miliőben nőtt fel az aprónép, egy sokkal-sokkal ingerszegényebb környezetben. Ahol nem kellett tartani a média káros hatásától, az iskolából hazahozott rettenet szókincstől, a köpködős, gatyaletolós szokásoktól. Ahhoz, hogy kivédjük a 21. század ártó hatásait, elengedhetetlen, hogy minél több hasznos időt töltsünk porontyainkkal, természetesen időnkhöz és lehetőségeinkhez mérten.

Itt nem csak a játékról beszélek. Akár óvodás még, akár iskolás, a gyerek hosszú időt tölt nélkülünk. Legyünk kíváncsiak erre az időszakra, hisz egy másik „családdal” él ebben a jó pár órában, ahol bizony rengeteg minden történik. Jó magam minden nap megkérdezem mi történt a suliban. Sokszor maguktól nem is mondanák el, úgy kell kikérdezni őket, de akkor is ragaszkodom a napi élménybeszámolóhoz. Azt vettem észre, hogy az idő múlásával átvették ezt a szokást, és van, hogy előbb kérdezik meg, hogy milyen volt a „dolgozóba”? Ezt egy nagyon fontos dolognak tartom, érdeklődni a másik életeseményeiről. (felnőtt, közös élet alapja) Szerencsére mindkettő sportol a lakóhelyünk közelében, így rengeteg alkalom nyílik az együttlét azon formájára, amikor a gyerek valamit teljesít, megmérettetik, és a szülő aggódhat, izgulhat, jelen lehet, átélhet. Ha nem is pont a sport, de minden gyerek életében kell legyen valami, amit szeret csinálni. Zene, sport, kézművesség, ministránsság, olvasás, valami, bármi, amiben teljesíthet, és a szülő vele együtt örülhet az eredményeknek. Ha nincs ilyesmi, amondó vagyok, keresni kell. A mai számítógép függő gyerekeket el kell valamivel húzni a gép elől, mielőtt teljesen kockák lesznek. Ha magától nem hajlik semmilyen irányba, segíthetünk neki, és együtt ötletelhetünk.


A gyerekek alapvető lételeme a játék. Akár egész nagy korban is egy asztalhoz ültethet szülőt és csemetét. A közös programok, mozi, múzeum, nyaralás, közös pancsolás a kerti medencében, mind-mind szorosabbá teszik a kapcsolatot gyerek és szülei közt.


Ami a cikk megírására vezérelt, a saját precizitásom tovalibbenése. Amíg nem voltak gyerekek, nagyon fontosnak tartottam a tiszta lakást, a rendet. Akinek vannak sarjai, az pontosan tudja, hogy mellettük ez teljességgel lehetetlen. Vagy, ha mégis ragaszkodunk régi elveinkhez a lakás makulátlansága terén, nem árt, ha bejárónőt tartunk, vagy magunk végezvén a munkát, gyermekeinktől fosztjuk meg magunkat. Bár vannak még dolgok, amikből nem engedek, de sok mindent hajlamos vagyok későbbre hagyni. De csak is akkor, ha már nagyon fáradt vagyok, vagy a fiúkkal töltöm munka helyett az időm. Megnézem mosogatás közt a labda trükköket, meghallgatom, amíg elmagyarázza, a rajza mit ábrázol és miért. Sokszor képes vagyok kapkodni, hogy este minden rendbe legyen, a konyha, „látszólag” a nappali, és még fürdés előtt legyen időm játszani velük valamit. Ha ezek után este nem törlöm le a mosdó széléről az odacseppent fogkrémpacát, vagy unottan legyintek a reggel felmosott, ám estére foltos padlón, ám legyen. Ha elmarad a hétvégi takarítás, mert meccsen ülök egész nap, majd másnap pótolom. Megnyugtat, hogy átnéztem a leckéjét, a táskáját, együtt készülünk a másnapra, egyeztetünk, ki-mikor hova megy. Együtt vacsizunk, közben szóláncozunk, majd közösen nézzük a „baba-videóikat”. Este együtt tévézünk, „elbújt”-at játszunk az ágyba, és nagy-nagy öleléssel kívánunk jó éjszakát egymásnak. Nem vagyok rest melléjük bújni esténként, külön-külön, ha csak öt percre is, magamhoz ölelni őket, összebújni, titkos kis puszikat adni, ezzel is szorosabbá téve kettőnk közt a kapcsolatot.


Ezek után elnyúlva az ágyban, tudom, hogy a szemetet nem vittem ki, az ablakmosás ma is elmaradt, a kocsi úgy retkes, ahogy van, és még vasalnom is kellene, a szakadt nadrágokról, hibás cipzárakról ne is beszéljek. Ám hajnalban kelni kell, dolgozni kell menni, és egy új nap kezdődik, amikor újra róluk szól minden, és ez így van rendjén. Csupán pár év a kisgyermekkor, nem akarom, hogy elillanjon tettek, emlékek, közös nagy pillanatok nélkül. Örülök, hogy mellettük van időm mindarra, amire szeretném. Egy kis tornára, az írásra, hogy megmaradjon egy kicsit a saját énem is, a munkára ami muszáj, s legfőképp őrájuk. Mert a világ legjobb időbefektetése a gyerek.